Találkozó a Kirgiz Tudományos Akadémia elnökével

 

Bekmamat Dzsenbajev, a Kirgiz Nemzeti Tudományos Akadémia elnöke 2026. szeptember 28-án hivatalában fogadta Dr. Szilassi Pétert, a Szegedi Tudományegyetem Földrajz- és Földtudományi Intézetének egyetemi tanárát. A találkozón a magyar kutató ismertette a Tien-san hegységben végzett egy hónapos kutatómunkájukat, amely során diákjaival – korabeli térképek és fényképek alapján – rekonstruálták Prinz Gyula 120 évvel ezelőtti expedícióját. A megbeszélés részeként a Kirgiz Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem megállapodtak Prinz Gyula 1911-ben megjelent, Utazásaim Belső-Ázsiába című művének orosz nyelvű fordításában és közös kiadásában. Az akadémia aulájában Prinz Gyula – egy magyar földrajztudós Tien-Sanban tett utazásai és a magyar földrajzi felfedezők c. kiállítás még teljesebbé tette a látogatást.